Alapvető védelem – a riasztó

riasztó

Ma már sok járműben található riasztó, amely csökkenti a lopás veszélyét, illetve felhívja a figyelmet, bármi is történik éppen tudtunk nélkül.

Egy bosszantó dolog – a riasztó érzékenysége

A riasztó érzékenységét általában a távirányítója segítségével lehet beállítani. Ha a riasztó túl érzékeny lesz, akkor akár még a jármű mellett elhaladó villamos okozta rezgésnek köszönhetően is beindulhat. Ha viszont túl enyhére állítod vagy állíttatod be, akkor sajnos lehet még akkor sem fog megszólalni, ha a tolvaj megpróbálja elgurítani a járművet. Érdemes tehát kísérletezni a fokozatokkal, hogy megtaláld az optimális értéket.

riasztó

Hova szereltessem be a riasztót?

Olyan helyre érdemes, ami nem túl egyértelmű. Nehezítsd meg a tolvaj dolgát és helyezd olyan helyre, ahol biztosan nem gondol rá. Személygépkocsinál ez könnyebb, motornál viszont nagyobb fejtörést okoz. A riasztó készülékét rá kell kötni az akkumulátorra, hogy működésbe hozza az ember. Általában ahol az energiaforrás található, oda szerelik fel a riasztót is. Azonban ha egy járművet kiszemelnek, az első az, hogy megnézik a műszaki paramétereit, így nyilván az először az akkumulátor mellett fogják keresni a riasztót.

Ha a tolvaj számításainak ellentmondó helyzetbe kerül, akkor lehetséges, hogy felhagy a próbálkozással, hiszen nem kalkulálja be, hogy mennyi időt fog elvinni a riasztó készüléknek megtalálása. Arról nem beszélve, hogy a keresgéléssel kockázatot vállal arra, hogy a riasztó esetleg megszólal, így nő az esélye a lebukásra.

Másnap, ha egy meghiúsult lopásra ébredünk, akkor már lesz lehetőségünk felkészülni egy esetleges újabb kísérletre. Bár kicsi az esélye annak, hogy ugyanaz a tolvaj próbálkozik újra, de nem lehet kizárni a lehetőségét. Az én motorommal pontosan egy ilyen szituáció történt meg és az újrapróbálkozás sem maradt el.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*